RÖGBI: VÁRATLAN FORDULATOK ÉS ÚJ KIHÍVÁSOK CSEHORSZÁGBAN

Az őszi szezon utolsó külföldi megmérettetésére 46 játékossal indultak útnak a nagykőrösi rögbisek. A cseh túra házigazdája az RC Dragon Brno csapata volt.

 

A kölyök különítmény szó szerint fejest ugrott az ismeretlenbe, hiszen 13 fős rögbi helyett 15 fős rögbit játszottak, a korábbi kétszer 15 perces játékidőt kétszer 25 percre emelték, illetve a már jól megszokott szűkített pályát is nagy pályára cserélték. Mindez azt jelenti, hogy lejátszották életük első, módosításoktól mentes, rögbimérkőzését. Nem is akárhogyan!

EREDMÉNY: RC Dragon Brno (12-10) Honfoglalók RC

 

Az őszi szezon alatt igen csak megtépázott junior Honfoglalók egy cserével vágtak neki a cseh túrának. Ellenfelük ezzel szemben igazán komolyan vette a küldetést, hiszen összesen 16 fiatalembert ültetett a hazai cserepadra. Riválisunk a felnőtt 'A' (Extraliga) és 'B' csapatokból vegyesen merített, így tökéletes lehetőség volt a mérkőzés a nagykőrösieknek a tanulásra!

EREDMÉNY: RC Dragon Brno (50-5) Honfoglalók RC

Honfoglalók Rugby Club és
Törpi Rögbi Utánpótlás Műhely SE

Címke: