Nemzetközi virágos verseny: Nagykőrösön járt a külföldi delegáció

Nagykőrös tavaly megnyerte a Virágos Magyarország országos versenyt és ezzel a jogot és lehetőséget, hogy képviselhesse hazánkat, Magyarországot. Idén februártól egy felkészülési periódus kezdődött, melynek része volt, hogy egy portfóliót, egy sétálófüzetet és egy média-megjelenéseket tartalmazó kiadványt is elkészítettünk. E mellett komoly fejtörést okozott, hogy a sok érték közül, melyek Nagykőrösön megvannak, melyeket tárjuk a szakmai zsűri elé. A 6 órás kötött zsűrizési napra július 2-án került sor. Reggel a Nagykőrösi Arany János Kulturális Központban kezdtek, ahol dr. Körtvélyesi Attila alpolgármester, Tényi András városi főépítész és Ragó Ildikó, a „2018-as Év Főkertésze” tartottak városbemutató és szakmai előadásokat. Ezután egy csoportkép elkészítésére került sor a Városháza főlépcsőjén, melyet a Református Templom meglátogatása és a toronyba történő séta követett.

 

A megújult Hősök terét, mely egyértelműen elnyerte a szakemberek tetszését, Nagykőrös különdíjra jelölte pályázatában. Ezt követően a Múzeum, a Cifrakert és a Csónakázó-tó következett. Az ebédet a Tímárház udvarán fogyasztották el, majd a délutáni zsűrizési ciklus következett. A Temetőhegyi új lakó- pihenőövezet fásítási programját mutatták be nekik, majd a Nagykőrösi Rehabilitációs Szakkórház következett, ahol a rehabilitációs kert, rehabilitációs program ismertetése történt meg. A nagykőrösi új Piaccsarnokban kóstolóval várták a helyi termelők a zsűri tagjait, majd az utolsó helyszín a Pálfája és az Oktatóközpont volt.Itt kenyérlángos és pálinka kóstolására is sor került. A zsűrizés végén egy általános képet kaphattunk a zsűri elnökétől, melyről részleteket az Önkormányzati Hírek facebook oldalára feltöltött videóban láthatnak, illetve jövő heti lapszámunkban is olvashatnak. A díszvacsora 20 órakor kezdődött a kulturális központ dísztermében, ahol először dr. Czira Szabolcs polgármester mondott köszöntőt, majd Rudi Geerardyn, a nemzetközi zsűri elnöke. A vacsora 22 óra helyett jóval 23 óra után ért véget, ami egyértelmű jelzés arra, hogy jól érezték magukat nálunk a vendégek.

 

Részletek IDE kattintva, képekkel

Címke: