Nagysikerű Regionális Edzőtábor

Regionális Birkózó Edzőtábornak adott otthont a Toldi Iskola, mely március 28-tól március 31-ig tartott a 2002 és a 2008 között születettek részére. A fiatalok napi két edzésen vettek részt. A táborba sokan érkeztek más településekről is. Nagykőrösön, a Közép-magyarországi régió egyesületei voltak jelen: CVSE, Nyársapát, Dunaújváros, Dunaharaszti, Szigetszentmiklós, Monor, Kalocsa, Mogyoród, Enying, Jászberény és Nagykőrös, de voltak Kecskemétről is. A nagykőrösiek közül: Marjai Attila, Marjai Levente, Fehér Marcell, Illés Ákos, Balog Ádám és Kucher Dániel vettek részt a táborban.

 

 

A Magyar Birkózó Szövetség felkérésére rendezték meg a tábort, hogy a gyerekek minél több partnerrel tudjanak gyakorolni és minél több fogást sajátítsanak el. Közel 90 fiatal vett részt az edzéseken Kiss Károly volt válogatott birkózó vezetésével és persze az egyesületi edzők is tevékenyen részt vettek a munkában. A következő nyári edzőtábort június 24-től is Nagykőrösön rendezik meg, öt napon keresztül. Forrás: Önkormányzati Hírek

Címke: