MERCEDES-BENZ KUPA

Az elmúlt vasárnap Kecskeméten rendezték meg a Mercedes-Benz Kupa  diák utánpótlás versenyt melyen a Kőrös Judo SE versenyzői is szőnyegre léptek. A megmérettetésnek a volt városi uszoda helyén kialakított kosárakadémia akadémia adott helyet, így a sportolók remek környezetben szállhattak harca az érmekért, helyezésekért. Kettő nagykőrösi aranyérem született, Bagó Boglárka és Barta Gábor nem talált legyőzőre. Barta Gábor egyébként itt szerezte meg versenyzői pályafutása 60. (!) aranyérmét ami igazán páratlan teljesítmény. Ezüstérmet szerzett Ragó Noémi és Zsarnai Zsolt, aki szintén jó teljesítményt mutattak, de azért maradt egy kis hiányérzet mert egy kicsit több oda figyeléssel a legfényesebb érmet is megszerezhették volna. Ugyan ez igaz a bronzérmet szerző Budai Gáborra és Török Csabára is akik egyébként szintén szépen versenyeztek. Szintén bronzérmet szerzett Kovács Péter aki nem rég ismerkedett meg a versenyzéssel. Testvére kovács Ádám épp hogy lecsúszott az éremről, az ötödik helyen végzett. Még neki is szoknia kell a versenyek kiélezett légkörét. Szintén ötödik helyen végzett Kürtösi Ádám aki sérülése miatt idő előtt volt kénytelen kiszállni a küzdelmekből. A hat megszerzett érem ellenére a csapatversenyben nem sikerült labdába rúgni. A Kőrös Judo SE a középmezőnyben végzett. A nagykőrösiek közül Hajdú Eszter volt még érintett ezen a hétvégén aki ifjúsági Európa Kupán lépet szőnyegre Kolozsvárott. Sajnos egy vesztes mérkőzést követően kiesett, így helyezetlenül zárt a nemzetközi mezőnyben. Ezen a hétvégén Szombathelyen rendezik meg a diák C valamint az ifjúsági korosztály részére az országos diákolimpiát.  Az indulók száma még kétséges, elképzelhető, hogy az egyesület nem utazik el a versenyre. Az egyesület arra kéri szimpatizánsait, hogy aki tehet rendelkezzen számára adója 1 százalékáról. Adószám 18677241-1-13.

 

                                                                                                                                                            KŐRÖS JUDO SE ​

 

 

Címke: