Kevesebb életrajz és metafora, több élmény

Dr. Czira Szabolcs polgármester a sajtótájékoztatón

2020. január 14-én megrendezésre került a XIV. Kárpát-medencei Magyar Középiskolai Arany János Balladamondó Verseny sajtótájékoztatója. A rendezvénynek a nagykőrösi Arany János Közérdekű Muzeális Gyűjtemény adott otthont. A konferencia teremben elhangoztak Dr. Czira Szabolcs polgármester, L. Simon László országgyűlési képviselő és Makai Katalin főiskolai docens a verseny szakmai referensének gondolatai. Juhász Nándor a Nagykőrösi Arany János Kulturális Központ Igazgatója pedig ismertette a verseny lebonyolításának menetét.

            Dr. Czira Szabolcs beszédében hálát adott őseinknek, akiknek volt bátorságuk Arany Jánost meginvitálni városunkba a kor elvárásaival szembe menvén. Ennek köszönhetően városunk Arany legtermékenyebb időszakának adhatott otthon, ami azt jelenti, hogy közel 100 műve született ezen a csodás helyen melyből 15 ballada. Városunk ettől az időszaktól fogva letörölhetetlenné vált a Magyar kultúra térképéről. Nagykőrös polgármestere mindenkit arra buzdított, hogy látogassa meg városunkat, nem csak Arany János miatt, hanem a megannyi élményt nyújtó látványosság miatt. Itt kiemelve a díjnyertes virágzó városközpontot, az ötszáz védett épületet, avagy a máig érintetlen pusztai tölgyesünket, amely négyszáz hektáron terül el.

 

 

L. Simon László országgyűlési képviselő, aki gyermekkorában is sűrűn látogatta városunkat szenvedéllyel mesélt Arany János munkásságáról és életéről. Tizenhét éves kislányának kedvenc költője a mai fiatalokat is épp úgy megszólítja, mint annak idején őt vagy felmenőit. Köszönhető ez annak, hogy Arany izgalmas balladáit olyan szókinccsel és nyelvérzékkel írta, ami máig értékálló és érthető. Nem csak érzelmekkel, hanem eseményekkel töltötte meg műveit. Az ország egyik legfontosabb irodalmi versenyének nevezte a balladamondót, mert annak ellenére, hogy igazi kihívás egy Arany balladát jól előadni, hiszen nem csupán szavalni, de színészkedni is kell hozzá, rengeteg jelentkező van a versenyre nem csak itthonról de a határon túlról is. Mindig örömmel tesz eleget a zsűriben való részvételi felkérésnek, nincs ez másként idén sem. Kiemelte Nagykőrös elkötelezettségét a kultúra és az irodalom iránt és ő maga is stratégiai fontosságúnak érzi ezek fenntartását. Végül még azt is hozzá tette az irodalmi tananyag készítőinek címezve: „Kevesebb életrajz és metafora, több élmény!”

 

            Makai Katalin főiskolai docens és a verseny szakmai referense a versenyfelhívás részleteiről beszélt, de előtte fontosnak tartotta megjegyezni, hogy ez a verseny nem csak a versenyzők és a város vezetés szívügye. Rengeteg különdíj származik nagykőrösi vállalkozók felajánlásából ezzel is jelezvén, hogy ők is szeretnének egy ilyen neves és hagyományőrző verseny lebonyolításához és fenntartásához hozzájárulni. Pontosan ezernégy iskola kapott meghívót ezek közül több határon túli intézmény is. Köszönetet mondott a magyar szakos tanároknak is akik áldozatos munkával végzik legfontosabb feladatukat a nyelv ápolását hiszen „Nyelvében él a Nemzet!”. Kihangsúlyozta, hogy fokozottan odafigyelnek az értékelésre, mert nagyon fontos hogy „Nagykőrösön az értékelés nem bánthat, soha!” Ezért is állították össze úgy a zsűrit, hogy ne csak kiváló színészek és versmondók legyenek, hanem pszichológiai érzékkel és pedagógiai hajlammal rendelkező emberek értékeljék a versenyzők lelkes előadásait. Az idei versenyen Arany három művét is meghallgathatják az érdeklődők.

 

V. László, Tengeri-hántás és a Rozgonyiné c. balladák lesznek hallhatók. A jelentkezési határidő február 3.

 

            Juhász Nándor a sajtótájékoztató befejezéseként ismertette a verseny programjait. Március 6-án a regisztráció után a jelentkezők egy városi sétán vehetnek részt idegenvezető kíséretével, majd egy múzeumi tárlatvezetést követően a napot egy zenés irodalmi est zárja. Másnap pedig délelőtt az elődöntők kerülnek megrendezésre négy helyszínen, délután pedig a döntők és az eredményhirdetés. Minden műkedvelőt és érdeklődőt várnak szeretettel a XIV. Kárpát-medencei Magyar Középiskolai Arany János Balladamondó Versenyre.

 

 

Fotó: Vincze József
Cikk: Holló Róbert