Folyamatos hazugságai miatt Zágráb Nándort szégyelli pártja, a Jobbik?

Zágráb Nándor politikai szélhámos folyamatos hazugságaival hergeli a közvéleményt. Nyilvánvaló, hogy kenyéradó gazdáját, Volner Jánost is beetette azzal a kamuval a választási kampányban, hogy nyerhet Nagykőrösön. A szakadás biztos jele, hogy azóta sem találkozott Volner és Zágráb nyilvánosan. A történet újabb fejezetéhez ért. Sneider Tamás, a Jobbik pártelnöke családi napra hívta a térség Jobbikosait. A rendezvényen készült fényképek és videofelvételek azt bizonyítják, hogy Zágráb Nándor kőrösi Jobbik elnök nem vett részt a rendezvényen, ahol pedig személyesen mutatkozhatott volna be Sneidernek.

 

Zágráb Nándor ugyan tett egy erőtlen kísérletet arra, hogy belehazudja az éterbe, hogy igenis ő ott volt, ám fényképes bizonyítékot erre azóta sem volt képes produkálni. A dolog pikáns, mert Zágráb korábban nagy büszkén mindenféle Jobbikos rendezvényeken készített szelfikkel kábította a nagyérdeműt. Most se egy szelfi, se egy más által készített fotócska arról, ahogyan az új Jobbik elnökkel parolázik.

 

A rendezvényen pedig minden bizonnyal, szokás szerint ott volt KZSBT, Ábrahám Tibor bérfirkásznője is, aki, amennyiben Zágráb is jelen volt, biztosan készített róla képeket. Ő az, Kiss Zsoltné Berényi Tünde, aki tisztázhatná Zágrábot egyetlen egy fényképpel, és megmutathatná, ahogyan Sneider Tamással kezet fog. Nem teszi. Miért is nem?

 

Lehet, hogy már Kiss Zsoltné és Ábrahám Tibor

is elfordult a hazudozó Zágráb Nándortól,

és ők is szégyellik?

 

szóval, azon a rendezvényen, ahol Zágráb szerintünk még nyomokban sem volt ott, jelen volt viszont két korábbi bukott Jobbik elnök. Tornyi Béla, akit Zágráb Nándor pöckölt ki az elnöki székből, és Dénes Dénes, akit egy komoly etikai vizsgálat után szólított fel a pártja távozásra. Vajon Zágráb küldte ezeket a személyeket maga helyett Sneider Tamáshoz?

 

Vajon tudta egyáltalán Sneider, hogy kik ők? Miért van az, hogy egy videofelvétel tanúsága szerint a bukott Dénes Dénes beszélget Sneiderrel? Vajon mikor váltják le Zágrábot és teszik ki a Jobbikból?


Lapunk úgy tudja, hogy Ábrahám Tibor nagyot csalódott a Jobbikban és elkezdtek most balra, az MSZP felé kacsintgatni… Lesz itt még meglepi?

Lőrinczy Veronika