Egy svájci istálló padlásról került elő Arany János levele

A küldemény az Ercsey-család egyik leszármazottjának, Fráter Györgynek a tulajdonát képezte, aki Arany sógora volt, majd halála után a hagyatékkal együtt került fiához, aki ugyancsak a Fráter György nevet viseli. Ő adományozta a levelet az Országos Széchényi Könyvtárnak. Kalandos utat bejárt levelet kapott az Országos Széchényi Könyvtár. Arany János és az Ercsey-család között több mint kétszáz levélváltás történt és a nemzeti könyvtárnak adományozott levél lehetett az első, amelyet a költő a Nagykőrösre költözését követően írt Nagyszalontára. 

Ifjabbik Fráter György 1956-ban, 15 évesen, édesanyjával együtt elhagyta az országot és Svájcba költözött. A szülei elváltak, édesapja pedig Magyarországon maradt, majd 1970-ben elhunyt. Öt évvel később fia meglátogatta édesapja második feleségét és megkérte, hogy elvihesse a családi papírokat magával külföldre. Apja íróasztalához ekkor már öt éve nem nyúltak, becsomagolta az iratokat és Svájcba indult azokkal. A néhai Fráter György korábban az iparügyi minisztériumban dolgozott, egy onnan származó borítékban volt a levél, melyre ceruzával a következő volt írva: eredeti Arany János levél.