A szomszédban is landolhatunk: Polgári repülőtér lesz Kecskeméten

Polgári célokra is hasznosítanák a Gripenek állomásoztatására használt kecskeméti katonai repülőteret – írja keddi számában a Magyar Idők, amely szerint a vegyes funkció kialakítása elsősorban a régióban működő Mercedes-gyár beszállítóinak igénye miatt merült fel.

Egy polgári terminál kialakítását is tervezik a kecskeméti repülőtéren, ahol jelenleg a Magyar Honvédség Gripen vadászgépei, vadászpilótái, a légierő hadműveleti központja, művelettámogató zászlóalja, harcászati kiképző százada, szállítórepülő-százada, repülő-műszaki és logisztikai zászlóalja állomásozik – értesült a lap, amelynek a Honvédelmi Minisztérium megerősítette, hogy folyik a kecskeméti repülőtér kettős hasznosításának előkészítése.

A polgári terminál kialakítása – a Modern városok program részeként – a civil üzemeltető feladata, de ez a katonai bázis működését semmilyen formában nem befolyásolja – közölte a tárca sajtóosztálya. A Magyar Honvédség repülőbázisainak modernizálása, fejlesztése ettől függetlenül, NATO- és nemzeti erőforrások bevonásával valósul meg.

A cikk szerint a katonai repülőterek polgári hasznosításának terve nem új keletű, számos tanulmány készült már az ilyen beruházások hasznáról, különös tekintettel a Magyarországra települő nagy autógyárakra (Kecskemét – Mercedes, Pápa – Audi), amelyek igényeltek a beszállítóiknak egy olcsóbb légi szállítási lehetőséget a budapesti Liszt Ferenc repülőtérnél. mti

Címke: