20 éves lett az Oázis

Minden település életében vannak helyek, amelyek az idő múlásával szépen lassan fogalommá, azonosítási ponttá válnak az adott korszak polgárai számára. Ha manapság Nagykőrösön, az utcán járva valakitől megkérdezik, hol az Oázis Ételbár, bizonyára 10-ből legalább kilenc ember irányítja az Eszperantó utca Széchenyi tér találkozásához az érdeklődőt. Gondolta-e volna, hogy február 26-án múlt 20 éve, hogy megnyitott? Kis Józsefet, a családi vállalkozás egyik tulajdonosát kérdeztük a két évtizedről.

 

- Az Oázis Grill- és Ételbár egy igazi családi vállalkozás…

 

- Így van. A húgommal közösen vagyunk tulajdonosok a vállalkozásban. Ugyanakkor, nagyon fontos kiemelni édesanyánkat. Ő ugyan nem dolgozik a vállalkozásban, de a házias ízek meghonosítása nagyban az ő érdeme. Szeretném megragadni ezen alkalmat is, hogy köszönetet mondjunk neki. Ahogy nagyapámat, Kis Balázst is ki kell, emeljem, hiszen annak idején ő vásárolta meg az ingatlant, amiben ma működik az Oázis Ételbár, ő hentes volt, s az egyetlen a családban, aki ily módon a kereskedelemmel foglalkozott.

 

- Önöket mi vezetette ebbe az irányba?

- Friss diplomásként, agrármérnökként adódott a helyzet, hogy mihez kezdjek. A húgom pedig éppen akkor végezte közgazdászi tanulmányait. Ami adott volt, hogy városunkhoz kötődő nagykőrösiként lehetőleg itt, Nagykőrösön induljunk el. Emellett rendelkezésre állt az ingatlan, melyben azelőtt a város első pizzériája, az Amalfi működött, de 1996-ban bezárt. Az adottságok között mi egy kicsit más jellegű éttermet álmodtunk ide. Elmozdultunk a melegkonyha irányába és azt is tudtuk, hogy pizzát nem akarunk. Miként kezdetektől tudtuk azt is, mi lesz az én feladatom és mi a húgomé. Az övé a konyhai rész koordinálása, az enyém az ügyvitel, az árubeszerzés és a kiszolgálásban is segédkezek. Mindehhez a főiskola után meg kellett szereznem az üzletvezetői képesítést.

 

 

- A két évtizedes fennállás mindenképpen azt üzeni, hogy sikerre vitték az elképzelésüket. Ilyenkor mindenki a titkot szokta keresni?

 

 

- Nincs titok. Voltak céljaink, melyeket a kezdetekkor meghatároztunk. Soha nem elérhetetlen nagy vágyaink voltak, hanem a kislépéses haladás stratégiáját követtük. Mintegy két év elteltével az a la carte ételek mellett menü is választható volt. Aztán lett A és B menünk, majd másodikként választhatóvá vált a rántott szelet, rántott sajt. Sikerült kialakítani a hely jellegét, kínálatát. Időközben bővült az alapterületünk, 2000. március 26-ától grill ételekkel is várjuk a vendégeinket, ekkor nyitott meg az Oázis Grill. Azt fontosnak tartjuk, mind az éttermi, mind a grill részen, hogy aki bejön hozzánk, valóban érezze, hogy vendégnek tekintjük. Azt gondolom, ez egy nagy család, mindenki úgy jön be hozzánk, mintha egy kicsit haza menne, legalábbis ezt szeretnénk elérni. Ezért fontos számunkra, hogy mindig friss, ízletes, minőségi étel kerüljön felszolgálásra. A konyhából olyan étel mehet csak ki, amit mi is bármikor jóízűen elfogyasztunk. Jó szívvel vesszük a vendégeink javaslatait, észrevételeit. Azt gondolom, mindezek jelzik, esetünkben nincs nagy titok, nem akarunk elrugaszkodott dolgokat, extravagáns belsőt. Visszafogottan elegáns környezetben fogadjuk vendégeinket és azt szeretnénk, hogy jóllakottan, elégedetten köszönjenek el és legközelebb is visszatérjenek. Természetesen fontos, hogy rentábilisak legyünk. Úgy látom, a vendégeink is megértik, az árnak fedeznie kell a költségeket. Mi az alapanyagok esetében nem törekszünk arra, hogy a legolcsóbb legyen, arra törekszünk, hogy a kitűzött minőséget hozza, mert minden háziasszony tudja, hogy a jó alapanyag fél siker. Talán ez az a terület, az alapanyagok beszerzése, ahol leginkább hasznát veszem az agrármérnöki diplomámnak.

 

- Ahogy egy agrármérnököt sem feltétlenül étteremvezetőként képzelünk el, úgy, ha valaki először jár az Oázisban, eszébe juthat, hogy nem az a tipikus éttermi elrendezésű hely.

 

- Tény, elég egyediek vagyunk. Mint említettem, a helynek voltak, vannak adottságai. A mi feladatunk az volt, hogy megtaláljuk, mi illik leginkább hozzá és mivel tud a vendégeknek a legtöbbet nyújtani. Nincs egy nagy termünk, ahol egyszerre sokan leülhetnének. Van helyette mára három kisebb vendégfogadó rész. A galéria, a pince és a grill. Ezek kialakításukban különböznek egymástól, így a vendég választhat, neki melyik a szimpatikus. A fő erősség a menü lett, mely nyilván az emberek szokásaiból is következik, rövid ebédidőbe kell beilleszteni az étkezést. Másrészt törekszünk a változatosságra és az adagok méretére is figyelünk. Úgy állítjuk össze a menünket, hogy gyors és friss legyen. Ha kompromisszumot kell kötnünk, a frissességet választjuk, szerintünk, ha várni is kell egy pár percet, akkor is jobb, ha frissen készült ételt kap a vendég. A másik közkedvelt szolgáltatásunkká a sültestálak váltak. Megfigyelhető, hogy ezeket nem csak helyben fogyasztásra, itt tartott rendezvényre, de ebédekhez, vacsorákhoz, céges, családi programokhoz is szívesen rendelik vendégeink.

Azt gondolom, az évek során kialakult, milyen is az Oázis: Egy megbízható, nyugodt hely.

 

Forrás: Önkormányzati Hírek Nagykőrös

-i-

 

Címke: