• A holnap honlapja!
  • És akkor eljött az igazság webLAPJA!
  • Zöld út a híreknek!
NagykőrösMa | Címlap
HÍREK   

Arany- Híd: Hosszú kardok bűvöletében

Az Arany- Híd Baráti Kör június 4-i összejövetelét eddig még ki nem próbált helyszínen, a Rákóczi utca 13. szám alatt lévő impozáns épületben tartotta. A ház jelesre vizsgázott. Az épület korábban fiúkollégiumként működött, ma viszont az érdeklődő baráti társaságok számára is nyitva áll. Mindezt Dr. Erdélyi Erzsébet klubvezető mondta el, hozzátéve, hogy a Károli Gáspár Főiskola tulajdonában lévő ingatlan bérelhető is. A rendezvényen először a klubvezető ismertette a nyári igazán mozgalmas programjaik sorát, melyben szerepel a városi ünnepélyes polgárrá fogadási ceremónián a galambreptetés is. A nyáron alkotótáborok is lesznek a Csipvár dűlőben, melyre sok szeretettel várják majd az érdeklődőket.

 

Most először látta vendégül az Arany híd az Arany János református Gimnázium Kardforgató szakkörének tagjait, és Mari László tanár úr érdekfeszítő előadását is meghallgathatták a kardok rejtelmeiről. Még a hölgyeknek is izgalmas információk hangzottak el, az előadó remek stílusban mondta el mondandóját. Megtudhattuk, hogy ez a kardforgatás egészen más, mint a sportvívás, itt első sorban az a cél, hogy „ összenőjön a karddal „ az, aki azt forgatja.

 

A régi fegyverek dinamikai tulajdonságait ismerik meg a fiatalok, akik, mint utóbb kiderült, igen ügyesen bánnak eme ősi fegyverrel. A kard mérete 60 centinél kezdődik, amely ennél rövidebb, az tőr. A szamurájok például háromféle kardot is használtak, 1 méter 10 cm hosszú volt egyikük, de olyan is akadt, mely a 160 cm-t is elérte. A kardméreteket az adott harci helyzet határozza meg, például egy szoba nagyságú helyiségben ideális a 70 cm-s kard. Nem is hinnénk, pedig a kardok általában nagyon könnyű harci eszközök, átlagosan 1- 1, 5 kilogramm a súlyuk. A ceremóniakardok súlya viszont 7- 10 kg is lehet. A nagy történelmi csatákat általában nem a kardok döntötték el. A kard használatának kitanulása ugyanis igen hosszú folyamat. A Magyar Kardakadémiának hét éves ( ! ) a képzése. A dárda használata azonban 1-2 nap alatt megtanulható. Mari László izgalmas történeteket mesélt még csatákról, a régi puskákról, melyek akár tenyérnyi darabokat is képesek voltak az emberekből kitépni. A magyarok ügyes kardforgatók voltak, ha 30 -40 puskás meglátott 7- 8 kardos huszárt, inkább megadták magukat. Érdekes, izgalmas előadásban lehetett részük az egybegyűlteknek, akik ezek után használat közben is megnézhették a kardokat, na jó, nem egy igazi csata, hanem egy remek bemutató erejéig. A délutáni összejövetelt kellemes hangulatú beszélgetés, és igazi terülj- terülj asztalkám vendéglátás zárta. LV

Szavazás

Hogy tetszik Önnek Nagykőrös ünnepi díszkivilágítása?


autodoc.hu


www nagykorosma.hu

PROGRAMTÁR

h k sz cs p sz v
 
 
 
 
1
 
2
 
3
 
4
 
5
 
6
 
7
 
8
 
9
 
10
 
11
 
12
 
13
 
14
 
15
 
16
 
17
 
18
 
19
 
20
 
21
 
22
 
23
 
24
 
25
 
26
 
27
 
28
 
29
 
30
 
31
 

A nap képe

Nagyításhoz kattints a képre!

Jelenlévő felhasználók

Jelenleg 0 felhasználó van a webhelyen

Új felhasználók

  • hejaskatalin
  • Kő Pál
  • Kerekes Norbert
  • Mécs Balázsné
  • teljesen mindegy

Legfrissebb híreink

  • Mint arról a közelmúltban beszámoltunk, új tulajdonosa van az úgynevezett Rózsaszín Háznak,  a Szépségszalonnak. Az ingatlan Ábrahám Tibor egyesületi elnök, újságtulajdonos érdekeltségi körébe tartozott. Most egy...

    2017, december 11 - 17:45


  • 2017. december 2-án rendezte meg a Toldi Miklós Élelmiszeripari Szakgimnázium, Szakközépiskola és Kollégium szalagtűző bálját. Idén 8 osztály tanulóinak tűzték fel a szalagot osztályfőnökeik, majd 3 tánccal készültek a...

    2017, december 11 - 14:20


  • Teljes egészében égett egy személygépkocsi vasárnap este Nagykőrösön, a Tavasz utcában. A gépkocsiban nem tartózkodott senki, személyi sérülés nem történt. A nagykőrösi önkormányzati tűzoltók egy vízsugár segítségével...

    2017, december 11 - 11:14


  • Képünk illusztráció: Tükröm, tükröm… Ábrahám Tibor újságjában nem kevesebbet állítottak, mint azt, hogy a „Simicska Lajos, helyben Kustár Tamás”. Vagyis Simicska=Kustár. Vajon melyik eset volt az, amelyiknél erre...

    2017, december 11 - 11:02


  • Áruházból akart szeszes italt lopni- A Nagykőrösi Rendőrkapitányság vádemelési javaslattal fejezte be a nyomozást. Lopás vétség kísérlet elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott eljárást a Nagykőrösi...

    2017, december 11 - 10:36


Legolvasottabb híreink

  • Igazi mennyei csemegét kínálnak a „ gyrosos fiúk „ Nagykőrös város központjában, a Széchenyi tér 1. számú pavilonjában, melyet nem régiben béreltek ki a helyi önkormányzat cégétől a KÖVA-tól. Nagykőrösön hamar híre ment...

    2017, december 7 - 11:36


  • A szakáll nem új találmány, minden korszakban hordták férfiak, hol preferáltabb, hol kevésbé. Manapság azt a korszakot éljük, amikor trend. Talán nem véletlen, hiszen a fővárosban, nagyvárosokban egyre több...

    2017, december 1 - 10:14


  • Kustár Tamás Balázs települési képviselő miközben mások parkolási szokásaival szórakozik, maga is súlyos szarvashibát vétett. Szemben parkolt a forgalommal a városközpontban. Lehet, hogy azt gondolja, hogy ez így...

    2017, december 1 - 08:38


  • Családi ház kazánhelyiségében tűz keletkezett szerda délelőtt Nagykőrösön, a Huszár utcában. A tűz a főépületre nem terjedt át, azonban a helyiségei füsttel telítődtek. A nagykőrösi önkormányzati és a ceglédi hivatásos...

    2017, december 1 - 09:42


  • A november végi képviselő- testületi ülésen téma volt a Tímárház is. Ezzel kapcsolatban a helyi kereskedelmi sajtóban rémhírek láttak napvilágot, a nélkül, hogy az okokat bárki is megkérdezte volna az illetékesektől. A...

    2017, december 2 - 13:07


www.autoalkatreszek24.hu - Itt találja a legjobb autóalkatrészeket gépkocsijához vonzó áron.
ART MOZI MŰSOR Rendeződik a csatornaügy

 


Friss hozzászólások

Kövessen minket a Facebookon is!